Két különböző elme szövetkezik

Mint ez rövidesen kiderül, az ember évtízezredek óta él együtt egy különös, szociális ragadozóval a farkasból lett kutyával. Az együttélés hosszú ideje alatt nagyon sok ismeret halmozódott fel a kutyákról. Ezek az ismeretek részben jól megírott gyakorlati kutyakönyvekben találhatók, másrészt pedig az emberek között szájról-szájra terjedő elbeszélésekben, anekdotákban, hiedelmekben és csak egészen kicsi részben a tudományos irodalomban. Ha az ember belenéz a kutyákról szóló gyakorlati, vagy elméleti munkákba, azt látja, hogy nagyon sokat írnak a kutyák tenyésztéséről, tartásáról, kiképzéséről, az egyes fajták tulajdonságairól, de a kutyák viselkedéséről, a kutya elme működéséről alig tudhatunk meg valamit, sőt kifejezetten etológiai természetű munka alig akad.

Az etológusokat sokféle szempont vezérli a megfigyelésre, vizsgálatra kiszemelt állatfajok kiválasztásánál. A szempontok általában ellentétpárokban érvényesülnek. Jó, ha az állat könnyen elérhető és megfigyelhető, de az is nagyon jó, ha távoli egzotikus vidékeken él és/vagy nehezen figyelhető meg. Jó, ha a kiválasztott faj viszonylag egyszerű idegrendszerrel rendelkezik, de az is nagyon alkalmassá teszi tudományos kérdések megválaszolására, ha idegrendszere a legfejlettebbek, közé tartozik, különösen jó, ha közeli rokonunk. Nem utolsó szempont az sem, hogy mennyit foglalkoztak már az adott fajjal. Jó, ha sokat, mert, akkor sokmindent tudunk már róluk, és nem kell a legegyszerűbb dolgok megfigyelésével bíbelődni, persze az is megfelelő, ha alig foglalkoztak vele, mert akkor minden, amit megfigyelünk új lesz a tudomány számára.

Nos, a kutya az adott feltételek alapján egyszemélyben testesíti meg az ellentétpárokat, vagyis igen kiváló, de teljesen alkalmatlan alanya etológiai megfigyeléseknek. A kutya közöttünk él, természetes környezete az emberi társadalom, vagyis könnyen elérhető, de igen nehezen figyelhető meg, mert tanulmányozása céljából a családi otthonokba kell behatolni. Emlősállat lévén idegrendszere meglehetősen fejlett, de fejlettsége nem éri el az ember-szabású majmokét. Ugyan folyton velünk van, de mégcsak nem is távoli rokonunk. Ez az ellentmondásos helyzet az oka, hogy egy tucatnyi szakcikken kívül érdemleges kutyaetológiai könyvet még nem írtak. Valószínűleg az is hozzájárul a kutató etológus vonakodásához, hogy a kutyaviselkedésben rendkívül nagy az egyedi változatosság. Vadon élő állatoknál ez sokkal-sokkal kisebb mértékű. Két nagy kivétel van az egyik maga az ember a másik a kutya. A változatosság oka nemcsak az, hogy sokszáz genetikailag is különböző kutyafajta van, hanem az is, hogy a kutyák egyedi fejlődésük során tanulással, tanítással, fegyelmezéssel, szokások kialakításával nagymértékben befolyásolhatók.

Az etológia hagyományosan két fő vizsgálati lehetőséget kínál a kutató számára. Az első az állat viselkedésének természetes környezetben történő alapos megfigyelése. A kutya az emberi környezetben él, ha családi kutya, de igen szorosak a kapcsolatai az emberekkel akkor is, ha munkakutya, akárcsak egy egyszerű házőrző. A gond tehát ez a különleges terep. Aki kutyaetológiát akar művelni, annak a humánetológiában is kell legyen némi jártassága, no meg a pszichológiában, mert a kutya viselkedését csak a vele kapcsolatban álló emberek viselkedésével együtt lehet értékelni. Új különleges módszerekre van tehát szükség. Nálunk az vált be, hogy a családi kutya a gazdájával együtt vesz részt a kísérletben.

A másik lehetőség az etológus számára a félig vagy teljesen mesterséges, laboratóriumi környezetben történő vizsgálat. Az persze szóba sem jöhet, hogy valamilyen állatházban tartunk kutyákat és időnként egyet kiemelve bármiféle kísérletet vagy megfigyelést, végezzünk. Az elkülönített kutya rövid idő alatt lelkibeteg lesz és teljesen alkalmatlan bármiféle viselkedéssel kapcsolatos vizsgálatra, az együtt tartott kutyák pedig féltékenyen figyelik a történéseket és megintcsak akadályozzák a tárgyilagos vizsgálatokat. Csak egy példát erre. Az egyik állatvédő szervezet közösen tartott kutyáival végeztünk kötődési vizsgálatokat, amelynek során ugyanazt a kutyát többször egymás után kellett megfigyelésre a többiek közül kivezetni. Nagyon gyorsan kiderült, hogy a kutyák versengeni kezdenek a kiemelésért, és ha egymás után többször vezetünk el egyedeket, akkor azokat a visszatéréskor kemény agresszióval büntették. A kutyák nem szeretik a kivételezést.

Ebben a könyvben az olvasó sokféle adatot talál majd. Megtalálja azoknak az etológiai természetű vizsgálatoknak az eredményeit, amelyet munkatársaimmal végeztünk, továbbá mások nem feltétlenül etológiai szemléletű, de mindenképpen tudományos vizsgálatainak adatait. Szó lesz azokról a megfigyelésekről is, amelyeket egy már tíz éve tartó vizsgálatban magam végeztem a saját kutyáimon, ezek persze egyedi megfigyelések, tudományos értékük abból adódik, hogy gondosan ellenőrzött kísérleteket tervezhetünk a segítségükkel. Végül bemutatok néhány első kézből származó anekdotát, ha úgy gondolom, hogy ez mondanivalómat jól kiegészíti. A kutyaelméről alkotott elképzeléseimet tudományos elméletnek, hipotézisnek tekintsék, amelynek az igazolása még a jövő kutatásainak a feladata. De itt, és most nekem ez a véleményem és igyekszem ezt a legjobb tudásom szerint alá is támasztani. Tudományos érdeklődésű olvasóim a könyv vége felé találnak egy hosszú fejezetet arról, hogy hogyan lehet az állati elmét tudományosan vizsgálni, milyen problémái, buktatói vannak az ilyen munkának. Ezek természetesen az én elméletemre is vonatkoznak. Ne engedjen tehát az olvasó a könnyű csábításnak nem biztos, hogy a kutya pontosan olyan, ahogyan én látom.